Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Postahivatal nélkül maradt Borzsova

2011.03.15

 Úgy tudom, tényleg bezárták az ügynökséget, és a delnei postás jár át Borzsovára - vázolta érdeklődésünkre a helyzetet az egyik helybéli. Mint mondta, nem a legszerencsésebb megoldás a bezárás, hiszen ha még lenne is más faluból érkező helyettesítő, annak bizony eléggé körülményes lesz teljesíteni a nagy távolságokat. „Ekkora falunak csak kéne legyen saját postahivatala" - vélte Demeter Erzsébet, aki abbéli aggodalmát is kifejtette, hogy a továbbiakban miként lehet majd a településen kifizetni a különböző szolgáltatói díjakat. Vagy ha „Csíkborzsován egy személy dolgozott a Román Posta munkatársaként. Nyugdíjba vonulásával nem hagytak jóvá újabb alkalmazását, így átszervezésre került sor" - fogalmazott Barti Tihamér. A Hargita Megyei Postahivatal igazgatója kihangsúlyozta, az általuk eddig fenntartott ügynökség, illetve a borzsovai postás munkáját ezután is el fogják végezni, csakhogy ez a feladat immár a csíkdelnei postásra hárul. „Ő ezután is ki fogja vinni a nyugdíjakat, leveleket, de ugyancsak nála ki lehet fizetni mindegyik alapvető szolgáltatást" - tette hozzá az illetékes.éppen a Román Posta egyéb jellegű termékeit szeretnék igénybe venni, akkor ahhoz más településre kell menni. Megjegyezése szerint ez főleg az időseknek lenne igencsak megterhelő.

Biztosítják az alapvető szolgáltatásokat

„Csíkborzsován egy személy dolgozott a Román Posta munkatársaként. Nyugdíjba vonulásával nem hagytak jóvá újabb alkalmazását, így átszervezésre került sor" - fogalmazott Barti Tihamér. A Hargita Megyei Postahivatal igazgatója kihangsúlyozta, az általuk eddig fenntartott ügynökség, illetve a borzsovai postás munkáját ezután is el fogják végezni, csakhogy ez a feladat immár a csíkdelnei postásra hárul. „Ő ezután is ki fogja vinni a nyugdíjakat, leveleket, de ugyancsak nála ki lehet fizetni mindegyik alapvető szolgáltatást" - tette hozzá az illetékesÁtszervezések lesznek,,, Átszervezések lesznek 

Az igazgatótól megtudtuk, országos szintű elemzés folyik, melynek célja a Román Posta versenyképességének növelése. Ennek folyamán várhatóan strukturális átalakítások is lesznek, de ez a folyamat csak részben indult be. „Hargita megyében is vannak, illetve lesznek még átszervezések" - említette Barti Tihamér. Kihangsúlyozta, az, hogy milyen mértékben fogja ez érinteni a térséget, arról egyelőre nem lehet beszélni, miként arról sem, hogy lesznek-e vagy nem leépítések a megyei postahivatalnál. Az igazgató szerint azt mindenképpen tudni kell, mindezt nem megyei szinten döntik el. „A legfontosabb számunkra az, hogy a megyében élő nyugdíjasok időben megkapják a nekik járó nyugdíjat. Ezenkívül ugyancsak fontos mindennemű szolgáltatás akadálymentes biztosítása, amire vállalkoztunk" - jegyezte meg az igazgató, aki szerint igyekeznek úgy véghez vinni az átszervezést, hogy a lakosságot egyáltalán, vagy minimálisan érintse hátrányosan.

Forrás:http://www.szekelyhon.ro/szekelyfold/csikszek/postahivatal-nelkul-maradt-borzsova